Csütörtök, éjfél után egy perc: az ember ilyenkor már vagy alaszik, vagy aludni készül, de kevés "normális" embernek jutna eszébe ilyenkor beülni egy háromórás mozira. Az éjszakai vetítés ellenére nagyon nehéz volt jegyet kapni fővárosunk egyik multiplexébe, ahol január 9-én tartották a Két torony magyarországi premierjét. Az élmény miatt mégis úgy gondolom megérte a virrasztás, s örülök, hogy az elsők között lehettem hazánkban, aki végigizgulhatták az 1954-ben írt, világhírű könyvből készült Gyűrük ura második részét.
Az utóbbi idők igencsak gyatra filmjei után végre egy látványában és üzenetében is kimagasló mozit hozott létre Peter Jackson rendező, amely méltó korunk nagy meséjéhez, a jó és a rossz örök harcát szimbólizáló, J.R.R. Tolkien tökéletesen megteremtett fiktív univerzumához. Nem csodálnám, ha a Gyűrük szövetsége négy Oscarja mellé újabb trófeákat gyűjtene be stáb.
A történet ott folytatódik, ahol az első befejeződött. A gyűrű szövetségének vége, a nyolc jóbarát - Gandalfról, a szürke varázslóról csak a későbbiekben tudjuk meg, hogy túlélte a Balroggal, a tüzes démonnal vívott élet-halál harcát - három különböző úton folytatja útját.Zsákos Frodó (Elijah Wood) és Csavardi Samu (Sean Astin) Mordor Fekete Kapui felé igyekeznek, hogy megsemmisítsék a Hatalom gonosz, de minden teremtményt megkísértő gyűrűjét. Reménytelennek tűnő, de mégis elszánt hosszú vándorlásukban új társra akadnak Gollam-Smeagol személyében, aki talán az egész film legkifejezőbb, legtitokzatosabb szereplője. Gollam hosszú időn keresztül őrzője volt a gyűrűnek, éppen ezért nem tud tőle szabadulni. De egyetlen "boldogsága" tönkretette életét, egy megkötözött, szánalomraméltó, skizofrém, kiszámíthatatlan roncs lett belőle. A gyűrű egyre nehezebb, a teher egyre nagyobb, pedig minden remény ezekben az apró hobbitokban van.
A második szálon Aragorn (Viggo Mortensen), Legolas, a tündér íjász (Orlando Bloom) és Gimli, a törp (John-Rhys Davies) - kinek humora folyamatos feszültségoldó - Rohan királyához csatlakozik, felkészülve az ószövetségi harcokat idéző helm-szurdoki csatára. A történetet nem akarom elmesélni, az nem tartozik a kritika műfajába, csupán egyetlen momentumot szeretnék kiemelni a "Fehér Gandalfként" visszatérő (feltámadó?) varázsló által megszabadított Théodent (Bernard Hill) király stratégiájából. Egyébként a megszállott király szabadító jelenetében mintha Jézus, vagy az apostolok ördögűzéseit látnánk viszont (!). Szóval Théodent félve az ellenségtől egy általa biztonságosnak vélt erődbe vezeti népét, nem hallgatva Aragorn nyílt harcra búzdító szavára. A hatalmas uruk-hai sereg azonban megállíthatatlanul töri át a vastag falakat. Mikor ezeket a monumentális harci jeleneteket láttam, - melyet 14 héten keresztül forgattak - bevillant előttem egy kép a gyülekezetről, mely talán hasonlóan reménytelen harcban van ezen a világon. Sajnos Isten népe is gyakran visszavonulót fúj vastag falakkal körülkerített "váraiba", de a védekezésre berendezkedve szinte bizonyos a vereség. Az ellenség előbb-utóbb megtalálja a gyenge pontokat, s a stabilnak hitt, megerősített kapuinkat is betöri. A harc akkor fordul meg, mikor Aragorn, a tüzes tekintetű vándor utolsó esélyként azt javasolja, törjenek ki a várból, nézzenek szembe nyíltan az ellenséggel. A támadó magatartás az ellenséget is meglepi, s pont ebben a pillanatban érkezik meg Gandalf a hegyek felől segítségével együtt... Számunkra is egyetlen alternatíva a hívő életben a támadás, amikor készen állunk megvívni a nyílt harcot, vesszük észre a hegyek felől érkező segítséget, s meglátjuk nagyobb erő van velünk, mint ellenünk (vö:2.Kir.6.15-17).
Eközben a két fogságba esett hobbit, Trufa (Dominic Monaghan) és Pippin (Billy Boyd) a félelmetes és ugyanakkor titokzatos Fangorn-erdőbe menekül, ahol összeismerkednek Szilszakállal, a beszélő és menetelő fa-pásztorral. A történet itt is erőteljesen allegórizáló. Utal a mai világ kapzsi, kizsákmányoló magatartására, amellyel tönkreteszi Földünk élővilágát. Sauron erdőírtásai emlékeztetnek bennünket az őserdők kíméletlen és meggondolatlan pusztításaira. Egy statisztika szerint a kifejlett trópusi erdőknek már csak a fele maradt meg, az emberi beavatkozás előtti állapotokhoz képest. Az eredeti 1,5 billió hektárból 750- 800 millió hektárt irtottak ki. Tehát az ember évente Ausztria területének több mint kétszeresét vágja ki, különböző célokra. A elt-tanács lassan, a két hobbit segítségével rádöbben az igazságra, s háborúba vezeti a fákat az Orthanc Erőd ellen. Most nem akarok beszélni a jelenet környezetvédelmi értelmezéséről, amely magától értetődő. Inkább témánkhoz a szellemi harchoz kapcsolódva érdemes elgondolkodni az entek magatartásán. Az entek öregek, lassúak, már egy kicsit meg is fáradtak emlékeztetnek sok harcra képtelen gyülekezetre. Olyan hajdan talán erős harcosokra, akik már feladták a harcot, kiknek jelszava "fő a békesség", csak éljük túl valahogy ezt az életet. De hiszem, hogy az "enteket" is fel lehet ébreszteni, újra háborúba indítani...
Mit szimbólizálhat a címben is szereplő két torony? Talán a hamis vallásosság, bálványimádás, okkultizmus zikkuratjait, amik a Gonoszság hatalmát szimbólizálják, ahol az ég és a föld összekapcsolódik Isten akarata ellenére. Mintha Bábel tornyai lennének, melyek az utolsó időkben újra felépülnek (Jel.18.2-3), hogy rajtuk keresztül borítsák sötétségbe a földet.
S hogy ez a magyarázat túl szubjektív? Meglehet. Mégis úgy gondolom Középfölde szabadságáért vívott háború számomra az "erők és hatalmak", "a sötétség világának urai" és a "gonoszság lelkei ellen" folytatott harcunk allegóriája, amely talán ugyanilyen reménytelennek tűnik néha, mint a Két toronyban, de mi sem adhatjuk fel. A legfontosabb amit ezektől az emberektől, törpöktől, tündéktől, eltektől, hobbitoktól megtanulhatunk az az elszántság: soha sem adhatjuk fel, még akkor sem, ha látszólag semmi esélyünk nincs a világot elárasztó gonoszsággal szemben, "mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.". Mégha az életünkben nem is teljesednek be az ígéretek, tudhatjuk, végül mégis győz a Jó, az Igaz, s a Gonosz elnyeri méltó bűntetését... A könyv és a film azt is megtanítja,hogy az ember lehet akár olyan apró, mint egy hobbit, élete nagy jelentőséggel bírhat, ha megtalálja és vállalja küldetését, s kitart mellette mindvégig: s ez is igaz!
Díjak és jelölések: BAFTA-díj (2003) - Legjobb jelmeztervezés: Ngila Dickson, Richard Taylor Oscar-díj (2003) - Legjobb vizuális effektusok: Jim Rygiel, Joe Letteri, Alex Funke, Randall William Cook Oscar-díj (2003) - Legjobb hangeffektusok: Ethan Van der Ryn, Mike Hopkins BAFTA-díj (2003) - Legjobb film jelölés: Frances Walsh, Peter Jackson BAFTA-díj (2003) - Legjobb rendező jelölés: Peter Jackson BAFTA-díj (2003) - Legjobb operatőr jelölés: Andrew Lesnie BAFTA-díj (2003) - Legjobb hang jelölés BAFTA-díj (2003) - Legjobb vágás jelölés: D. Michael Horton BAFTA-díj (2003) - Legjobb smink és maszk jelölés: Peter Owen Golden Globe díj (2003) - Legjobb rendező jelölés: Peter Jackson Golden Globe díj (2003) - Legjobb film - drámai kategória jelölés Oscar-díj (2003) - Legjobb film jelölés: Barrie M. Osborne, Frances Walsh, Peter Jackson Oscar-díj (2003) - Legjobb látványtervezés jelölés: Grant Major Oscar-díj (2003) - Legjobb hang jelölés Oscar-díj (2003) - Legjobb vágás jelölés: D. Michael Horton
