Pszichológiai értekezés Grimm meséje kapcsán

A mesék gyakran hordoznak lelki üzeneteket, még akkor is, ha elsősorban gyerekek számára íródtak. Megpróbálom lelkigondozói szemmel elmezni és értelmezni Csipkerózsika klasszikus történetét, s lehet, hogy közben sokan saját vagy felebarátunk magatartására ismerünk.

Nézzük a sztorit. Előre bocsánatot kérek, ha nem teljesen pontosan idézem fel a történetet, de mentségemre legyen mondva, rég voltam már kisgyermek.

Szóval, egyszer volt, hol nem volt, élt egy királyi család, amelynek született egy kislánya, akit fogalmam sincs miért Csipkerózsikának neveztek el. A környéken lakott egy gonosz banya, aki féltékeny lett a kislányra, no meg a királyi család boldogságára – itt kezd ismerőssé válni a mese – majd elhatározta, hogy ha az ő élete pocsék, legalább mások se örüljenek. Meg is született a terv, hogyan teheti tönkre ezeknek a kedves embereknek az életét. Megmérgezett egy tűt, amit a kis Csipkerózsika használt varrogatához, és mikor a gyanútlan, kicsit ügyetlen kislány megszúrta magát, az egész királyi udvar álomba szenderült. Teltek, múltak a hetek, hónapok, évek, s lassanként az egész palotát körülnőtte a tövises rózsa. Bárki, aki a közelébe merészkedett azt jól megszúrkálta. Az emberek jó messziről elkerülték ezek után a házat, egészen addig míg végre elő nem került egy királyfi, aki nagy bozótvágó kardjával keresztülverekedte magát a szúrós növényen. Bent a palotában mindent ellepett a por, s mindt beszőtt a pókháló. Az emeleti szobában megtalálta az ifjú az alvó királykisasszonyt, majd csókjával felébresztette. Mint minden mese, ez is happy end-del végződik. Csipkerózsika, s a herceg hetedhét országra szóló lakodalmat tartott, s boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Ennyi a mese, s most nézzük az üzenetet! Élnek – sajnos nem is kevesen a világon „gonosz banyák”, kiknek élete valami miatt teljesen megkeseredett. Ők azok, akiknek soha semmi sem jött össze, s mindenben, mindenkiben csalódtak. Soha nem adódott az életben olyan lehetőségük, mint Csipkerózsikának, nem születtek királyi családba, nem rajongták körül őket, s mindezért a világot, a körülményeket, az embereket, a sorsukat, s elsősorban Istent vádolják. Folyamatosan panaszkodnak, s képtelenek észrevenni az élet örömeit. Gyanakodva figyelik környezetüket, s meggyőződésük, hogy, akik nem olyan szerencsétlenek, mint ők, azok mind tisztességtelenek, vagy csalók. Ha bemennek egy társaságba, akkor biztos elrontják a többiek hangulatát, ezért aztán mindenütt népszerűtlenné válnak, s ebben is újabb bizonyítékát látják arra, hogy „őket senki sem szereti”. Sajnos az az igazság, hogy tényleg nagyon nehéz ilyen emberrel jó kapcsolatba lenni. Eddigi lelkigondozói gyakorlatom során többször találkoztam „gonosz banyákkal”, de be kell vallanom, sok sikert nem sikerült náluk elérnek. Nehéz elfogadtatni velük életüket, s még nehezebb beismeriük azt, hogy sorsukért elsősorban saját maguk felelősek. Isteni gyógyítás segíthet csak állapotukon, persze, ha egyáltalán közel engedik magukhoz Jézust.

Egy másik tanulságos szereplője a mesének a fiatal királylány. Sok fiatal, középkorú és idős, hívő és hitetlen szenved Csipkerózsika-betegségben akár egész életén keresztül. Ott vannak gyülekezeteinkben, de legtöbbszőr nem ismerjük őket, mivel nem engednek közel magukhoz senkit sem. Azt mondjuk ők ilyenek, s nem is próbálkozunk azzal, hogy megváltoztassuk viselkedésüket.

A Csipkerózsikákban az a közös, hogy valamikor jó alaposan megszúrta őket valami, egy csalódás, egy durva bántás, egy lelkisérülés, amely miatt akár tudatosan, akár tudatlanul, visszavonultak saját kis világukba, úgy is mondhatnánk álomba szenderültek. A Példabeszédek könyvében van egy nagyon szép igevers: „Az ember lelke elviseli a szenvedést, de ha a lélek összetörik, azt el lehet-e hordozni?” (Péld 18,14) A Csipkerózsikáknak összetörte valami, vagy valaki – talán egy „gonosz banya” – a lelkét, s ettől kezdve képtelenek lettek arra, hogy felálljanak, hogy összeszedjék magukat, hogy egyszerűen túltegyék magukat a dolgon. Ancsel Éva filozófusnő írta egyszer, hogy az ember nem mer többet rálépni azokra a hidakra, amik túl sokszor szakadtak be már alatta. Ezért van az, hogy Csipkerózsika nem kezdeményez többé kapcsolatot, sőt azt, aki kezdeményez felé, azt jó alaposan megszúrkálja. Életének épületét körülnőtte a tövis, s ennek biztonságában szép csendben elfolynak napjai, évei, évtizedei.

Sok élettörténet ezen a ponton befejeződik, pedig a mesének van folytatása. Hiszem, hogy a Csipkerózsikákat fel lehet ébreszetni, sőt fel is kell ébreszeteni ebből a mély és fájdalmas álomból.

Valakinek át kell vágnia magát a töviseken, vállalva, hogy ezzel ő maga is sok sérülést szerez, s önzetlen szeretete által helyreállíthatja az ember életét.

Jézus Krisztus ezt tette, miközben eljött értünk a földre. Keresztül verekedte magát a bűn, a szenvedés tövisein, amelyek halálra szúrkálták testét. „…a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneik miatt törték össze… az ő sebei árán gyógyultunk meg…” Ez a szeretet képes felébreszteni újból és újból a megsebzett embert, ez adhat erőt és hitet az újrakezdéshez.

Befejezésül még egy gondolat. Van mikor nem elég azt tudni Csipkerózsikának, hogy az Úr érte szenvedett, s miatta jött el a világba, szükség van egy igaz társra, barátra, lelkigondozóra is, hogy visszanyerje bizalmát az emberekben.

Fel kell ébreszteni az alvókat! Vannak-e gyülekezeteinkben, egyházainkban jó hercegek, akik készek vállalni a töviseket is, hogy valakin segítsenek?

Választás neve