"A kor folyam, mely visz vagy elmerít,
Uszálya, nem vezére az egyén."

-mondja Lucifer Madách Imre tragédiájában. A szomorú az, hogy ez a gondolat valóban igaz a világban: hiába próbálkozik az egyén kitörni történelmi, kulturális meghatározottságából, sodródik a tömeggel, egy olyan folyammal, amelynek sem forrását, sem irányát, sem célját nem ismeri. Bizonyos vagyok azonban abban is, hogy egy keresztyén embernek nem kell sodródnia a korral, ellenállhat a "világ folyásának" (Ef.2.2.), s ellent is kell állnia, megkapaszkodva élete urában, Krisztusban.

A most kezdődő sorozatban szeretném azt megvizsgálni, hogy melyek azok a területek, ahol a világ sodrására kell számítanunk, hogy ezeket végiggondolva jobban oda tudjuk kötni életünket ahoz a kereszthez, amely valódi értelmet, célt ad életünknek.

Legelőször is a világ értékrendszeréről szeretnék szólni.

A világ értékrendszere

A világ mai értékrendszerét egy szóval szokták jellemezni: polgári-individualista. Eredete szerint polgári, s individualista abból a szempontból, hogy középpontjában az ÉN áll, annak autonóm érvényesülése és önkifejezése. A polgári-individualista élet uralkodó ideálja a magabiztos, büszke ember, aki képes arra, hogy amit akar, azt megszerezze. Ebben az értékrendszerben fontossá válik a társadalmi siker, s mint legfőbb értéknek mindent e célnak rendel alá az egyén. A siker minden értéket megelőz, ezért eléréséért mindenre kapható az individualista ember.

Fontos a teljesítmény, amely a társadalmi megítélésnek az alapja: így az embereszményhez hozzátartozik a mindig naprakész, gyors alkalmazkodóképességgel rendelkező, kreatív személy. A közösségben az emberek általában felületesen kötődnek egymáshoz, s igyekeznek megfelelni a folyamatosan változó (divatos) elvárásoknak, mivel szeretnének a "fontos emberek" kategóriájába bekerülni.

Egyik cél a birtoklás és a haszon. S amint azt tapasztaljuk is magunk körül a polgári-individualista ember mindent meg akar szerezni magának: pénzt, lakást, autót, de nemcsak tárgyakat, hanem embereket is: uralkodni akar felettük. Mindenbenben mérlegel: megéri vagy sem, előnye származik-e a dologból, vagy sem.

Még egy jellemzője a mértéktelen gyönyör hajszolása: a szerelem, a szórakozás, a fogyasztás területén.

Természetesen nem célom a polgári -individualista értékrendszer részletes leírása, mindezt azért tettem, hogy megnézzük, milyen veszélyekkel jár ez a gyülekezetekre, s azon belül a hívő emberre nézve.

Én-középpontú keresztyénség

S valóban ez az értékrendszer befolyásolhatja, sőt birtokba is veheti a keresztyén ember gondolkodását is, s akkor szavai, cselekedetei, motivációi mind az "én"-je körül forognak. Ilyenkor fontosabbá válik az "én" boldogulása, érvényesülése, kényelme, biztonsága, becsülete, mint a szolgálat. Ilyenkor a hívő Istentől is csak saját életére vonatkozó dolgokat kér (siker evangélium), s nem döbben rá, nem szorongatja szívét a mások elveszettségéért érzett fájdalom. Ilyenkor az istentisztelet is csak magunknak való örvendezés.

1865 júniusában, mikor Hudson Taylor Brightonban volt egy gyülekezetben, súlyos teherként nehezedett rá Kína millióinak sorsa, olyannyira, hogy elviselhetetlennek találta az önelégült, éneklő gyülekezetet. Körülnézett: végig a sorokban láthatóan gazdag kereskedők, üzletemberek, szépen öltözött asszonyok, tisztára suvickolt gyerekek, akiket arra neveltek, hogy elrejtsék unalmukat: tehát polgári-individualista keresztyéneket. Hudson Taylort ez a felismerés annyira felkavarta, hogy távozott az istentiszteletről. Igy írt késöbbiekben erről az eseményről: "Egyszerűen nem tudtam tovább elviselni az elém táruló képet: ezer vagy talán még anál is több hívő ember örvendezett saját biztonságának, míg milliók pusztulnak el, mert nem tudnak Istenről." (J. Stott: Bűnös hallgatásunk alapján)

Nem lehetséges az, hogy ha Hudson Taylor ma a mi gyülekezeteinkben járna, akkor ugyanazt a képet látná?

Egyre jobban látom, hogy nem az a fontos, hogy "én" hogy vagyok, hiszen ha Krisztus a szívemben él, akkor az életem el van rejtve az Ő kegyelmében, sokkal inkább fontosabb azoknak az embereknek a százai, ezreinek a sorsa, akik körülöttünk élnek, s akik még nem is hallottak talán Jézus Krisztusról.

Az én-középpontúság az én biztonságom, kényelmem, békességem, örömöm, jóllakottságom, becsületem, méltóságom, sikerem, érvényesülésem a világi ember számára érthető, lehetséges alternatíva, hiszen nem ismerik Krisztust, aki az életét adta, azért, hogy ők élhessenek. A keresztyén értékrendszernek viszont másnak kell lennie, Isten jó, kedevs és tökéletes akarata csak akkor teljesedhetz be életünkben, ha elhagyjuk régi gondolkodásunkat, ha felhagyunk önzésünkkel, s odaszánjuk életünket Krisztusnak: "...azért halt meg mindenkiért (Krisztus), hogy a kik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, a ki érettük meghalt és feltámasztatott." 2.Kor.5.17.

Egy Isten van, Aki Atya, Fiú és Szentlélek: Szentháromság egy Isten. Egy Isten, Akit megismerhetünk a Bibliából, az "igehírdetés bolondsága által", aki teremtette a mindenséget, aki "úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen."Jn.3.16.

Mégis a világban az ember egészen más dolgoknak tulajdonít isteni méltóságot, vagy egészen más dolgoknak adja az Úrnak járó tiszteletet: magaválasztotta bálvány tölti be élete középpontját, amely Isten helye volna. Ennek a bálványnak a formája, természete, tulajdonságai, mind pedig szertartásai, kultuszai, papjai történelmileg és helyileg is változnak.

Vallásos bálványok

Vannak vallásos bálványok, amelyek az egészen primitív szobrocskáktól kezdve, a nagy világvallásokon keresztül a New Age eszmeáramlatáig kínálkoznak az emberek számára. A lényeg az, hogy az imádat és a kultusz, a megvilágosodási technikák, amelyeket gyakran felcserélhetőknek hírdet ne a szent és igazságos ugyanakkor szerető és kegyelmes Istenre irányuljanak, hanem egy önmagát Istennek kikiáltó, rejtőzködő szellemiségre: a Sátánra, vagy pedig az önmagára felfuvalkodó emberre. A megváltás is, ha létezik ilyen fogalom ezekben a vallásokban mindig az emberek erőlködéseiből, vagy pedig a gondolkodás szintjén elért eredményeiből fakadnak.

Nyugat bálványai

A nyugati világban a felvilágosodás kora után egészen új bálványok jelentek meg: kevésbé kultikusak, de talán még követelőbbek, mint elődjeik. Az ész, a tudomány, a hivatástudat, a nemzet, a művészet kultuszáról most nem írok.

Az első helyen említeném az életszínvonal nevű bálványt, ami olyannyira meghatározza hívei életét, hogy szinte semmi másra nem engedi őket figyelni, csak önmagára. Kultuszára a folyamatos rohanás, erkölcsére a "cél szentesíti az eszközt" elv jellemző. Rajongóinak tábora óriási, kezében tartja a tömegkommunikációs eszközök, illetve az oktatási intézmények nagy részét.

Az életszínvonal nevű bálványnak vannak beosztott alistenei is, mint a pénz, a hatalom és a siker. Mindhárom bálvány kegyeinek megszerzése pompás lehetőséget biztosít az ember önérvényesítésének. A pénz által minden megszerezhető, a siker és hatalom által pedig biztosítottá válik a pénz megszerzéséhez vezető út. Híveit még az sem tántorítja vissza, hogy bálványuk soha sem elégíti meg szívüket (Préd.5.10.), s még az sem, hogy bálványaik általszegezik őket sok fájdalommal.(1.Tim.6.10.)

A következő bálvány, amely a nyugati világban hódít, a kényelem.Ez a bálvány jól megfér a többi bálvány mellett: toleráns bálvány, mint általában a többi is. Kultusza kellemes és sokrétű, híveiről Ámos próféta írt. (Ám.6.3-6.). Ez a bálvány bár kellemes érzést ad a testnek, de az életet teljesen tartalmatlanná, üressé teszi, híveit pedig képtelen megtartani.(Ám,6.7., Péld.6-10-12.)

A következő bálvány a szórakozás. Kultuszának helyei: kocsmák, diszkók, mozik, bulihelyek... Főleg a fiatalok köréből kerülnek ki hódolói. A bálvány a "kikapcsolódás" megváltási technikát ajándékozza rajongóinak, amely ha rövidéletű is de hatékony, s mivel újból és újból megismértelhető, ezért függőséget okoz híveiben, eléréséhez pedig gyakran pótszereket használ. Kultusza sokrétű. Ezzel a bálvánnyal az a baj, hogy híveit elvakítja, látszatvalóságot ad számukra, s egy idő után pedig mérhetetlenül kiüresíti a lelket. (vö: Puskin: Anyegin I./35-44.)

Bálvány a test, a szépség és az egészség kultusza amely nem rossz dolgot tart szem előtt, de mivel azt isteníti, ezért hazúg. A mai pletykalapok nagy része ennek a balványnak állít tiszteletet. Eszményképe a csupa-izom ember. Kultusza a fogyókúra, a testépítés, a kozmetika, a plasztikai sebészet, a vegetáriánus táplálkozás és még összekapcsolódik más okkult praktikákkal is. A lényege a gondolkodás teljes lefoglalása, így alkalmas eszköz arra, hogy a beszélgetések fő témájává váljon.

Még egy hatalmas bálvány, a szabad szerelem. Kultuszáról helyhiány miatt nem írok.

Az Urat az Istenedet imádd és csak neki szolgálj!

Felismerve ezeket a bálványokat a világban, meg kell értenünk, hogy Isten minket keresztyéneket félt tőlük, sőt egyenesen tiltja a tiszteletüket, ha pedig mégis a népe életébe törnek, kiírtásukat parancsolja. (pl.Bir.6.25, 2.Krón.29.16)

Nem lehet egyszerre az Urat is imádni, ugyanakkor a bálványoknak áldozni, ahogyan a samaritánusok próbálkoztak vele (2.Kir.17.32-34.), hiszen egy Isten van az Úr és rajta kívül nincs más Isten. (Ézs.44.6.)

Elégedjünk meg Isten kegyelmével, hiszen Ő bőségesebben megajándékoz bennünket semmint azt gondolnánk, ne keressünk mellé más bálványokat. Nekünk nem kell az életszínvonalunk miatt aggodalmaskodni, nem kell a pénzt isteníteni, élhetünk úgy mint Mózes, aki a fontosabbnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztus gyalázatát.(Zsid.11.14-27.). A kényelem nem kell, hogy fogságában tartson, hiszen határozott célunk van, nem kell szórakozásban elfednünk életünk ürességét, hiszen naponta ihatunk abból a forrásból, amit Krisztus jelent számunkra. (Jn. 4.13-14.)

Szeretném megkérdezni tőled testvér. ki a te életed ura? Aki, vagy ami betölti gondolataidat, vágyaidat, céljaidat? Mert nincs más Isten, ami tökéletesen betölthetné szívedet csakis a Megváltó Jézus Krisztus.

Összefoglalva: a világ nem biztos, hogy rossz dolgokat kínál számodra, hiszen a Biblia is ír a szerelemről, a megélhetésről, a pihenésről, a bölcsességről vagy a művészetről, de mivel fontosságuk a világban Isten helyét veszi át, ezért válnak rosszá. Igy válnak ezek a dolgok eszközzé a Gonosz kezében, ahhoz hogy az embert sötétségben tartsa általuk. A hívő ember életében pedig a következő fontossági sorrendnek kell érvényesülnie: "keressétek először Isten országát, és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek." Mt.6.33.

Bizz az Úrban!

Az eddigiekben a világ két fontos jellemzőjével: értékrendszerével és az isteneivel foglalkoztam. A mai tanulmány témája sem kevésbé jelentős a körülöttünk levő világ megismerésében.

Talán egy picit furcsa a cím és magyarázatra is szorul, hogy mit jelent az önigazolás.

AZ ÖNIGAZOLÁS JELENTÉSE

A Bibliából tudjuk, hogy minden ember bűnösen születik meg a világban. Ebben az állapotában létezése igazolatlan, hiszen nincs a helyén, elvesztette eredeti rendeltetését. A Szentírás ezt így monja: "szűkölködik, híjával van Isten dicsősége nélkül." (Róm.3.23.)

Ez egy olyan instabil állapot, amelyre feltétlenül megoldást kell keresnie az embernek: bizonyítani kell valamivel, hogy élete mégis fontos, értékes és jelentős.

Logikus és egyértelmű, hogy az ember életét csakis az igazolhatja valóságosan, ha felismeri igazi problémáját, s attól megszabadulva élete annak megfelelelően halad, ahogy azt Isten számára eltervezte. Tehát a létigazolás azzal veszi kezdetét, ha felismerjük, hogy bűnösök vagyunk, elszakadtunk Teremtőnktől, Atyánktól, s megtérünk Hozzá, elfogadva Jézus Krisztus által felkinált kegyelmét. Bibliai nyelven szólva:

"Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által." Róm.5.1.

"Ő (Isten) igaz, s igazolja szt, aki Jézusban hisz." Róm.3.26. (Vida S. ford.)

Ezekkel a tényekkel ellentétben az emberek a világban nem Jézus Krisztus által akarják életüket igazolni, hanem magukválasztotta eszmék által. (ideológiákkal, világnézetekkel, vallással, jó cselekedetekkel, hazugságokkal, sikerrel, vagy csak a tömeget utánozva) Ahogyan Izraelre nézve mondja Pál apostol, igaz a világ embereire is:

"Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek." Róm.10.3.

Saját igazságom érvényesítése, ez az a folyamat, amelyet megkülönböztetve a létigazolástól, önigazolásnak nevezek.

AZ ÖNIGAZOLÁS JELLEMZŐI

Fontos jellemzője, hogy az önigazoló ember szüntelenül védi magát, fél attól, hogy saját igazsága nem más, mint egy hazugság. Fél attól, hogy kiderül élete hiábavaló, értelmetlen: tehát menekül a valóság elől, s azt a látszatvalóságot amelyet ezáltal kiépít maga köré azt tartja igazságnak. Tehát nem az igazságnak megfelelően alakítja életét (létigazolás), hanem az életének megfelelően alakítja az igazságot. (önigazolás)

"Szeretik a fénylő igazságot, de már gyűlölik, ha az megcáfolja őket." -írja Szent Ágoston Vallomásaiban. S valóban az önigaz ember minden hazugságot szívesen hallgat, sőt be is fogad, ha az az életét, terveit igazolja, de a legnagyobb igazság sőt annak hírdetője is ellenséggé válik, ha nem bizonyítja saját igazságát. Látjuk tehát mennyire veszélyes jelensége ez a világunknak.

Tény azonban az, hogy az önigazolás hazugság, s ezért képtelen arra, hogy megtartsa az embert, ahogy a Példabeszédek írója fogalmaz:

"Mint a romlott fog, és a kimarjult láb, olyan a hitatlenek bizodalma a nyomorúság idején." Péld.25.19.

Talán e néhány sorból is kitűnik, mennyire veszélyes az ember számára az önigazolás, tehát fontos, hogy azt életünkbe leleplezzük ezeket a motívumokat, s e hiábavalóságok helyett Krisztusra építsük életünket.

AZ ÖNIGAZOLÁS ÚTJAI ÉS TÁMASZAI

Tulajdonképpen bármi, ami az ember életében fontos önigazolássá válhat, vagyis bízhat benne és építheti rá életét. Sokszor ezek a dolgok nem is eszmék, hanem érzelmek, életmódok, vagy csak egyszerűen azt mondja az ember: mindenki így csinálja biztos így van jól. Részletezni ezeket az eszméket nem tudom ennek az írásnak a keretein belül megoldani, csupán elgondolkodtatásul szeretném azt az épületet felvázolni amelyet egy önigazoló ember építhet fel saját életében. (vö.:Mt.7.24-27.)

Alap nélküli lét - föveny

Az építőkövekről külön nem akarok szólni, csupán arról, hogy az egész épületnek nincs értelme, hiszen alap nélkül épült fel, s ahogy arról az Úr Jézus beszélt: "És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, és összeomlott: és nagy lett annak romlása." Mt.7.27.

A kérdés ma is az milyen veszélyeket jelent az önigazolás egy hívő ember számára?

VALLÁSOS ÖNIGAZOLÁS

Először létezik egy vallásos önigazolás, amellyel az emberek alap nélküli életüket szokták "bemázolni". Olyanok ők, mint Izrael hamis prófétái Ezekiel próféta idejéből, akikhez így szólt az Úr:

"Mond meg a mázzal mázolóknak, hogy leomlik ...Avagy nem mondják-é majd nektek: hol a mázolás, amellyel mázoltatok?" Ez.13.11-12.

Ilyen "mázzal mázolók" voltak a farizeusok is Jézus korában, önigazolásuk vallásos buzgalmukból fakadt. De ma is akadnak ilyen névleges keresztyének, akik sohasem tértek meg az Atyához, akiknek szívében nincs a Krisztus lelke, de igaznak tartják magukat amiatt, hogy templomba vagy imaházba járnak, néha imádkoznak, Bibliát is olvasnak stb. És azt mondják, minek megtérni, hiszek én Istenben. Nagyon veszélyes állapot ez. -remélem kedves olvasó testvérem te nem közéjük tartozol.

A másik veszély, ami már a megtért keresztyéneket is fenyegeti az a saját helyzetünknek, állapotunknak a folytonos igazolása. Mikor azt mondom én a helyemen vagyok (még igehelyeket is keresek hozzá), holott ez nem igaz. Mikor azt mondom, nekem nincs az evangélium hírdetéséhez ajándékom, ezzel azt igazolva, az én hallgatásomat. Mikor azt mondom engem nem küldött el az Úr sehová, ezzel igazolva tétlenségemet. (Más helyzeteket is könnyen lehet találni.)

Az önigaz keresztyén sem szereti a kemény bűnbánatra szólító igehírdetéseket, beszélgetéseket, jobban kedveli a hízelgő beszédet, melyek nem vezetik őt Isten színe elé. Igy szól róluk Ezekiel próféta:

"Mert valaki az Izrael házából és a jövevények közül, akik Izraelben laknak, elhajlik Tőlem, és az ő bálványait veszi föl szívébe, és vétkének botránkozását teszi orcája elé (más fordítás szerint: azon jár az esze, ami őt bűnbe viszi), és megyen a prófétához, hogy atnácsot kérjen ő néki én tőlem: én az Úr felelek meg annak énmagam által." Ez 14,7

Sok hívő ember van így aki azért jár igehírdetésre, hogy azt hallja a lelkésztől, hogy ő milyen jó keresztyén, pedig ha ez nem így van akkor ez hazugság. Az önigazoló lelkület nem nyitott Isten üzenete felé, s ezért akadály a megszentelődésben, a kiteljesedő hívő életben.

Isten üzenete ma is érvényes:

"Ha pedig szorgalmasan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára (és nem a hízelgők, a hamis próféták dícséreteit keresed), és meg tartod (tehát nemcsak meghallgatod, hanem arra építed fel életedet és nem a fövenyre) és teljesíted minden ő parancsolatát, a melyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened.(akkor áldott lesz a te életed és te pedig igaz leszel Isten elött)" 5Móz 28,1