Bevezetés:

A Zsidókhoz írt levél címzettjei támadásban lévő keresztények, akiket kitartásra buzdít a levél írója.

Ebben a támadásban sokan összezavarodtak, megakadtak a növekedésben.

Lelkileg kiskorúak maradtak.

Isten terve a lelki nagykorúság

A hívő embernek növekednie kell.

Ha újjászületik csecsemő – de később már nem maradhat ezen a szinten

2Pt 1,5-9

Ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek

Ha nincsenek meg

Ef 4,11-14

A hívő élet nem statikus, hanem dinamikus.

Az élet jele a változás a növekedés, a mozgás. Csak a halott nem mozog.

Ha most tértél meg és tejre van szükséged, természetes. Ha még akadozol a hívő életben, természetes. De ha 30 éve vagy hívő, még mindig nem rajzolódott ki rajtad Krisztus, az már nem normális.

A hívő ember életében a jellemének folyamatosan kell gazdagodnia, csiszolódnia. Mint egy szobor, egy mestermű a mester kezében.

Sok hívő jelleme sajnos az idővel inkább torzul, visszafejlődik.

Szeretet helyett rugalmatlanná válik, morcossá, gyanakvóvá…

Öröm helyett szomorúság

Isten növekedést akar az életünkben!

Mitől akadhat meg a hívő ember a növekedésben?

Oka lehet a közösség is, lehet a tanítás is, de gyakran nem ez van – Ef 4,16 – minden rész gondoskodik önmaga növekedéséről

Másrészt a test tagjai által is növekszik

Két hiba lehet:

• Egyéni
• Gyülekezeti

Ha nem egészségesen táplálkozik

Ha nincs időd Istenre. Nemcsak a hétvégéken, hanem a hétköznapokban is.

Most őszintén kérdezem. Mennyi időtök van egy nap arra, hogy Isten előtt megálljatok?

Hogy elcsendesedjetek, hogy imádkozzatok, hogy igét tanulmányozzatok?

Zsid 4,12 – Isten Igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az izületek és a velők szétválásáig, megítéli a szív gondolatait.

Ha nincs időd Istenre, nem is lesz hatással az életedre.

Sokkal nagyobb hatással lesz rád a környezeted, a televízió…

Ha nem adsz időt a közösségnek.

Azt mondod, már tudok mindent, mi újat mondhat nekem.

Ha kihagyom, akkor az nem olyan fontos.

Pedig ez becsapás – észre sem veszed, hogy sorvad el a lelked…

Ha egy növény nem kap elég napot – elszárad…

Ha nem vagy eleget Isten jelenlétében, elszárad a lelked. Elsárgulsz…

Ha nem mozog eleget

A növekedéshez szükség van szolgálatra. Ha nem szolgálsz, nem mozogsz, izmaid elpetyhüdnek. Ellustulsz, elhizol…

Ha nem teszel bizonyságot, ha nem szolgálsz, csak keresed a kibúvókat, akkor előbb-utóbb lebénulsz.

Ha nem lélegzik

A lelkünk légzése az imádság.

Sokszor az embert megkísérti az ördög, megy ez már neked egyedül is. Az imaélet ellaposodik, kiüresedik. Ez megakadás, ez visszafordulás.

A hívő ember imaélete egyre inkább gazdagodik, egyre buzgóbb lesz…

Olyan jó hallgatni a friss megtérők friss imádságait. Miért nem növekszik az imaélet ezután?

Ha nem töltődik fel újból és újból Szentlélekkel – és kiég, megfárad…

Szükség van szenvedélyre a hívő életben, sőt a legnagyobb szenvedélynek kell lennie életben a Krisztus iránti szeretetednek.

Mi lehet a baj a közösséggel

Nem bátorítjuk egymást

Zsid 3,13 – emeljük egymást

Nem szolgálunk egymás felé

Krisztus tagjai vagyunk

Lenyesegetjük egymást.

Ha valaki elkezd növekedni, az gyanússá válik. Mit ugrál ez itt? Mit akar, biztos vezető akar lenni?...

Mások lelkesedése zavar téged? Talán azért, mert a te szívedben nincs már meg ez a lelkesedés?

Illusztráció: mese egy fáról

Szükség van nyesegetésre – a vadhajtásokat le kell vágni. A bűntől meg kell tisztulni.

De nem tesszük-e ezt? Lenyesegetjük az igazi ágakat? Nem engedjük a növekedést. Senki ne lógjon ki a sorból. Talán téged is így nyestek le. Így vették el a kedved a növekedéstől.

Megtanultak, meg kell felelni, nem kilógni a sorból… de közben szomorú lettél…

Nyújtsd ki újból az ágaidat az ég felé! Kezd újból növekedni!

Mit mond a Zsid a kiskorúság és a nagykorúság jeleiről

1) A kiskorúnak eltompult a hallása

Egész egyszerűen nem tud figyelni. Figyelmét minden más elvonja. Mint a rossz diák, aki az órán csak rajzolgat, és rosszalkodik. A kiskorú hívő, ha elkezdődik a tanítás, rögtön kikapcsol. Nem érdekli. Vagyis minden más érdekli. Szinte szenved, ha Bibliát kell olvasni, vagy igehirdetést kell hallgatni, vagy közösségbe kell jönni. Így aztán csak kötelességből jár. Alig várja a végét. És közben is másra összpontosít.

Nem az igétől függ az élete. Tudja jól, hogy irányítsa az életét, beállt már egy irányba, nem kíván rajta változtatni.

Üres beszéd számára az ige. Pál mondja, hogy Isten Igéje némelyeknek bolondság. Nemcsak a hitetlenekkel van ez így, hanem sok kiskorú hívővel, akik megakadtak a növekedésben.

Úgy gondolja, elég neki a maga baja. Tele van a szíve mással. L

A nagykorú keresztény issza Isten Igéjét

Minden alkalmat megragad, hogy hallja, hogy olvassa, hogy tanulmányozza.

Ha sok nagykorú keresztény lenne, akkor minden alkalmunk zsúfolt lenne…

Bár nagykorú, tudja, milyen keveset tud.

Számára az Ige az élet beszéde. Amit nemcsak meghall, hanem alkalmaz az életében.

Ennek jelei is nyilvánvalók.

A nagykorú hívőnek a szíve mindig üres Isten felé, és engedi, hogy Isten töltse be azt!

Mindig szomjas, és úgy vágyakozik Isten jelenlétébe, ahogy a szarvas szomjazik a hűs forrás után!

2. A kiskorú keresztény gyors a szólásra

Ez közvetlenül nincs az igében, de az elős pontból következik

A Jakab mondja az 1,19-ben

„Legyen mindenki gyors a hallásra, késedelmes a szólásra.”

A nagykorú így is teszi. Kész a hallásra, figyelmes.

A kiskorú késedelmes a hallásra, de a szólásra annál gyorsabb.

Amikor pletykálni, rágalmazni kell, amikor zúgolódni kell rögtön ott van.

3. A kiskorút ismét az Isten beszédeinek alapelemeire kell tanítani

Mivel egyszer már hallották, de nem teszik, újból és újból vissza kell térni rá.

Mint a rossz diákok, akik nem akarnak megtanulni írni, folyton megbuknak. Isten nem is lép ezen túl. Újból ezt kell tanulni. Megbuksz!

Te hányszor buktál már meg?

Még mindig első osztályba jársz? Vagy már érted a bonyolultabb dolgokat, és érdekel is a relativitás elmélet és az integrál számítás – lelki értelemben?

Volt egy prédikátor, aki hétről hétre ugyanazt a prédikációját mondta el. Még a második alkalommal nem szólt a gyülekezet. Hármadszor már elkezdték mondogatni – biztos nem készül. Negyedik alkalommal már nagyon felháborodva mondták – miért mondja el mindig ugyanazt – azt mondta erre a pásztor. Amíg nem teszitek, addig fogom mondani.

Isten sem mond újat addig, amíg valamit meg nem teszünk. Mindig a következő lépés a fontos!

4. A kiskorú tejjel táplálkozik

A kiskorút csak a lelkes prédikációk érdeklik, az alaptanítások… Isten szeretetéről szeret csak hallani, de nem akar hallani az áldozatokról.

Nem akarják hallani azt, hogy aki meg akarja tartani az életét az elveszíti.

Nem akarják hallani, hogy aki engem akar követni, tagadja meg minden napon magát és kövessen engem.

Jézust is mikor keményebben tanított, nem az áldásokat osztotta, nem osztott ételt, akkor elhagyták az emberek.

Meg is kérdezte a tanítványokat, hogy TI IS EL AKARTOK MENNI?

De Péter kimondja, hova mehetnénk?

A nagykorú kemény eledelre vágyik. Várja, hogy Isten munkába állítsa, hogy intse, hogy nyesegesse az életét. Jobban meg akarja érteni a szellemi világ működését.

5. Végül a kiskorú életében nincs gyümölcs, nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól

Ide-oda hányja a tanításnak a szele.

Éppen amit olvas, az van rá hatással, nincs saját meggyőződése.

Nem tudja belátni a lélek dolgait, csak test szerint ítél.

Gondolkodása beszűkült, nem látja át a nagyobb összefüggéseket.

Olyan dolgokat tart veszélyesnek, amik Isten dolgai. Olyan dolgokat meg pártol, amik nem kedvesek az ÚrnakL

A kiskorú nem tudja jól beosztani az idejét, életét. Nem tudja mire érdemes időt, energiát pazarolni.

A nagykorú érti Isten dolgait. Átlátja az összefüggéseket, tud disztingválni, megkülönböztetni.

3Móz 10,8-11 – Áronnak adott rendelkezés

Így tudtok különbséget tenni, ha tiszta az életetek…

Befejezés:

Isten Igéje ma hogyan talál bennünket?

Kiskorúak vagy nagykorúak vagyunk?

Isten vizsgáljon meg bennünket!

Ha most gyermekkorú vagy, lehet változni. Isten ki tud és ki is akar mozdítani ebből állapotból

Még akkor is, ha ez kényelmes

• Hogyan állsz az Igével? Eltompult a szíved a hallásra, vagy vágyakozol, utána szomjazol?
• Hogy állsz a beszéddel? Gyors vagy a szólásra, vagy késedelmes?
• Tanulékony vagy? Alkalmazod az életedben, amit hallasz?
• Kész vagy keményebb beszédeket is hallgatni?
• Tudsz különbséget tenni jó és rossz között?

Nagykorú gyülekezetre van szükség, ahol a hívők egészségesen növekednek. És akik nagykorúakká váltak, másokat segítenek a növekedésben, akik épp most születnek újjá.

Ha csak csupa kiskorú van a gyülekezetben, akkor mindenkit cumisüveggel kell táplálni. Nincs, aki terhet hordozna, vagy az a néhány beleroskad L

Imádkozom, hogy ebben a gyülekezetben minél több nagykorú munkatárs legyen a szolgálatban!

Csecsemőkkel nem lehet háborút nyerni!

 Illusztráció:

Mese egy fáról

Volt egyszer egy kicsit fa, amit a kertész és a felesége ültettek. Nem telt el sok idő, és máris lehetett látni, amint az első zöld hajtás szelíden kibújt a földből. A fa, ami tulajdonképpen még egyáltalán nem volt egy igazi fa, először pillantotta meg a Napot. Érezte levélkéjén a Nap sugarainak melegét, és feléje nyújtózott. Köszöntötte a maga módján, boldogan hagyta magát beragyogni és csodaszépnek találta, hogy a világon van és növekszik.
- Nézd csak, hát nem kedves a mi fánk? Szólt a kertész a feleségéhez.
- Igen, kedvesem, ahogy mondod, egy szép fa.
A fa elkezdett növekedni, nagyobb és magasabb lett, mindig tovább nyújtózott a Nap felé. Érezte a szelet és az esőt, élvezte a meleget és a biztos talajt a gyökerei körül, és boldog volt. Valahányszor a kertész és a felesége eljöttek, hogy megnézzék, megitassák vízzel és szép fának nevezzék, jól érezte magát. Mert valaki szerette őt, ápolta, gondozta és vigyázott rá. Nem volt egyedül a világon. Így megelégedetten növekedett magának, és nem is akart semmi mást, mint élni és növekedni, érezni a szelet és az esőt, a földet és a napot, azt, hogy szeretik, és ő is szeretni akart másokat.
Egyik napon észrevette a fa, hogy különösen jó volt egy kicsit oldal felé nőni, mert onnan jobban sütött a Nap a leveleire. Most azért egy kicsit balra kezdett nőni.
- Nézd a mi fánk ferdén nő! - mondta a kertész. Mióta szabad a fáknak ferdén nőniük, és méghozzá a mi kertünkben? Pont a mi fánk! Hozd csak az ollót, hogy egyenesre nyessük a fát!
A fa keservesen sírt. Az emberek, akik őt eddig olyan szeretettel gondozták, akikben bízott, levágták ágait, amelyek közelebb voltak a Naphoz. Ettől kezdve nem nyújtotta ágait a nap felé.
- Ugye milyen jó kis fa a miénk?
- Bizony kedvesem, igazad van, a mi fánk jó fa.
A fa elkezdte érteni a dolgot. Ha azt csinálta, ami kedvére volt és örömet okozott, akkor szemmel láthatóan rossz fa volt. Csak akkor volt kedves és jó, ha azt tette amit a kertész és felesége elvártak tőle. Ezért aztán egyenesen fölfelé nőtt, és vigyázott arra, nehogy még egyszer ferdén nőjön.
- Nézz oda, a mi fánk szégyentelen gyorsasággal nõ a magasba. Illik ez egy igazi fához?
Gyorsan elküldte feleségét az ollóért, hogy visszavágja az ágakat. Ezen az éjszakán nagyon sokáig sírt a fa. Miért vágták le csak úgy az ágait, amik nem tetszenek a kertésznek és feleségének? A fa dacos lett. Nos jó, ha a magasba nem lehet, akkor majd széltébe. Majd meglátják, mire mennek vele. Végülis, ő csak növekedni akart, érezni akarta a napot, a szelet, a földet, örömre vágyott, és örömöt akart adni. Bensejében egészen pontosan érezte, hogy a növekedés helyes dolog. Így hát most oldalágakat hajtott.
- Hát ezt nem tudom megérteni - morgott a kertész - képzeld csak a mi fánk egyszerűen csak széltében növekszik. Illik ez?
- Ezt nem engedhetjük meg neki. Újból helyre kell nyesnünk.
A fa már nem tudott sírni, nem volt több könnye. Abbahagyta a növekedést. Már nem volt öröm számára az élet. Mégis, úgy tűnt, most tetszik a kertésznek és feleségének. Ha az egész már nem is okoz igazi örömöt, de legalább szeretik. Így gondolta a fa.
Sok évvel később arrafelé járt egy kicsi leányka az apjával. Közben a fa felnőtté vált, a kertész és felesége büszkék voltak rá. Igazi, tisztességes fa lett belőle. A kicsi leányka megállt a fa előtt.
- Apa szerinted is szomorúnak látszik ez a fa?
- Nem tudom, amikor kicsi voltam, mint te, még én is láttam, hogy egy fa örül vagy szomorkodik. De ma már ezt nem látom.
- A fa tényleg szomorúnak látszik, biztosan senki sem szereti igazán. Nézd csak, milyen rendesen nőttek az ágai. Azt hiszem, egészen másként akart volna nőni, és ezért szomorú most.
Amikor a leányka látta, hogy senki sincs a közelben, gyöngéden simogatni kezdte a fa kérgét. Közben halkan suttogta: „Én szeretlek téged, fa. Veled vagyok. Ne add föl, kedves fa!” Együtt élték át, ahogy a fa nagyon óvatosan, először félénken és tétován, majd kicsit bátrabban, végül erőteljesen növekedni kezdett. Telve életörömmel görbén lefelé növesztette ágait, mintha először csak hajladozni akarna, és ki nyújtóztatni a tagjait. Azután oldal irányba növelte ágait, mintha az egész világot a karjaiba akarná zárni, majd a magasba, hogy mindenkinek megmutassa, milyen boldognak érzi magát.
A kertész és felesége alig hittek a szemüknek, mégis csendes örömmel figyelték, ahogy a leányka mindenért megdicsérte a fát, amit csak növesztett magán. Legjobban a leányka örült, hogy az ő fája mindazoknak akik megcsodálták, bátorságot és kedvet adott az élethez.